Tudósítás a jövőből

- Vigyázat, csalok!

Panavak előadása egy amerikai egyetemen, ahol az élet elméletéről volt hivatott beszélni, de egy hirtelen fordulattal meglepetést okozott a hallgatóságának:

Tisztelt Hallgatóság! Azzal kell kezdenem, hogy elnézést kérjek. A kiírt témától el fogok térni. Próbáltam lefordítani az előadásomat angol nyelvre, aztán németre, de nem ment. Ezeken a nyelveken még az élet definícióját sem sikerült leírni. Sokan talán fel sem ismerték, hogy a „theory of everything” tulajdonképpen az „theory of life”. Ezeken a nyelveken a tudás és megértés körbe-körbefutott egymásba érő definíciókkal, egymásból következő definíciókkal. Ezeken a nyelveken azonban sikerült mindennek nevet adni, sokszor többet is ugyanannak a dolognak, és ez lett a baj forrása.

Másképp gondolkodunk, önök angolul én pedig nem, hisz más az anyanyelvem. Nem kívánom a sok kérdést, amit az előadás végén feltennének, hisz a legtöbbje félreértésekből adódna. A félreértés meg abból adódna, hogy megpróbálnék ezzel a nyelvvel nem kompatibilis (nem illeszkedő) gondolatokat közölni. Lehet ez csalódást okoz, ezért elfogadom, ha vannak, akik elhagyják a termet. No de azokat, akik kíváncsiak, hogy miért vagyok még mindig itt, hogy miért nem csomagolok és hagyom el a termet, azokat meghívom egy rövid nyelvi elmélkedésre.
Tudós vagyok, és szeretném az előbbi kijelentésemet bizonyítani, legalábbis megvilágítani.

A nyelvek ugyanolyan természetesen alakultak ki, mint az élet, ugyanazok a minták ismétlődnek benne. Kezdetben a nyelv még felismerhető módon tükrözte a természetet, hangutánzásokkal és hangfestésekkel, majd a társadalom fejlődése hatott rá, és már leginkább a társadalom tükröződött benne. A biológiában az életformák is valami hasonló módon alakultak ki.

A nyelv absztrakció - még akkor is az volt, amikor még csak hangfestő makogás volt -, és minden absztrakció egy sajátos és tökéletlen tükrözés. A sokszoros absztrakció képtelen megmutatni az eredetit. Gének esetében a tökéletlen tükrözést mutációnak nevezik: egy többszörösen mutált gén már nem hasonlít az eredetire. No, pontosan ez történt a nyelvekkel is. Többszörös absztrakció, elfeledteti az természetet, hisz már réges régen a társadalomban élő, a természettől elszakadt emberi környezetet tükrözi és írja le. A modern nyelvek ezekben a korokban jöttek létre. Nem meglepő hát, ha mindenre alkalmasak csak éppen a természet törvényeinek leírására nem.

Kezdetben igézték a dolgokat, eseményeket, aztán nevezték őket. Fiatal nyelvek más nyelvekből merítettek vagy vonódtak el az aktuális „környezet/társadalom” határvonalai mentén, bennük van ugyan a természet algoritmusa, de közvetlenül nem felismerhető módon. Amikor angolul a természet jelenségeit akarjuk leírni, az olyan, mint amikor téglából építünk barlangot. Lehetetlen, csak házat lehet. Az angol, a görög és héber nyelv gyönyörű, és erősen társadalom, kereskedelem illetve kommunikáció orientált. A kereskedelem és az informatika korában ez volt az eszköz, mely legjobban szolgálta a célt, az árú- és információcserét. Könnyíti a kommunikációt, kapcsolatot teremtő, civilizált igéiben és neveiben. Mindezt olyan mértékben, amire soha nem volt példa.

Ám egy nyelv, mely kiváló az információcserére, nem feltétlen jó a tudás hordozására. A kommukációt megkönnyítendő az élő és fejlődő modern nyelvek (köztük az angol ás a kínai) újabb és újabb nevekkel látja el ugyanazt a dolgot. Hogyan? A hatékony információ átadás miatt kialakulnak lokális konszenzusok egyes szavak jelentéseiről, ami globálisan zavarhoz vezet. Ebben a zavarban az értelmező szótárak hívatottak segíteni. A legvilágosabban a tudományban figyelhető meg ez a zavar, ahol még az értelmező szótárak sem feltétlenül segítenek. A „common sense” módon vagy közmegegyezésen definiált nyelvekkel az a baj, hogy sok az ilyen „lokálisan common sense” (helyi közmegegyezés). Nem mellesleg könnyen orwelli nyelvé válhatnak.

Az angolra jellemző a lineáris gondolkodás ugyan úgy univerzálisnak bizonyult a globális kommunikációban, mint ahogyan az USB (Univerzális Soros Busz) szabvány kiválóan megfelelt adatátvitelre a számítástechnikában. Ám az agyunk masszívan párhuzamos, nem soros. Tehát agyunk kihasználására az angol nyelv nem a legoptimálisabb, ennél fogva a tudás szintetizálására sem az. Gondolkodáshoz interferencia kell.

A világ kimondhatatlanul sok szálon van az agyunkba drótozva, amelyen egyszerre futnak a jelek. A retinában, a fülben, az orrban, az ujjaink végén, a beleinkben lévő idegvégződések által több milliószor millió párhuzamos csatorna gyűjti a tapasztalatokat, amelyből kialalukó interferencia az agyunkban hálózattá szövődik. Hihetetlen, de az idegek mind a hat érzéket ugyan olyan jelekké (idegeken futó elektromos váltakozó árammá) alakítja. Több millió ideg interferál egyszerre az agyunkban. Olyan nyelv képes ezeket az érzéseket a legjobban megragadni, ami a létrejövő interferenciákat a lehető leghűebben képes megőrizni. A természetet csak a természetből közvetlenül (első fokon) elvonatkoztatott nyelven lehet veszteségmentesen (tehát nem newtoni vagy einsteini módon) megérteni, egy nyelven, amely egyesíti a látottat, a hallottat és a tapintottat. Agyunkban a szinesztézia (érzék-fuzió) egy normális folyamat, a tudomány ennek csak az abnormális mértékét ismeri és nevezi nevén.

A természetet leíró nyelv hálózatos, mert a természet maga is hálózatos, minden mindennel összefügg. A természetet nem lehet értelmező szótárak bekezdéseiből kirakni. E nyelv csomópontjai (szavai, igéi) azonosak, vagy csak elsőfokú elvonatkozásban különbözhetnek a természet csomópontjaitól. Csak egy ilyen nyelvvel lehet a természetet a legjobban megközelíteni, és az angol nem ilyen. Ám még így is, az igaz tudás kimondhatatlan, azt csupán megérteni lehet.

Nos, ezért nem fordítottam le és mondtam el az előadásomat az élet elméletéről. Buddha sem próbált meg szavakkal tanítani. És a többiek sem. Ha megengedik, én sem tenném.

(Fontos megjegyezni, hogy az angol is hálózatos, de csomópontjai nem a természetet tükrözik, hanem leginkább saját fejlődéstörténetét.)