Tudósítás a jövőből

- Limonádé elmélet.

Ahhoz hogy valamit tisztességesen fejleszteni tudjunk, a fejlesztés tárgyát alaposan ismernünk kell. Egy korosabb épületre nem építhetünk rá, ha nem ismerjük az alapjait. Nyelvünk egy ilyen épület, aminek kialakulásáról semmit nem tudunk. Az valahogy csak keletkezett, apránkint fejlődött és fejlődik. Jelenleg is folyamatosan alakul változik, „környezetével” kölcsönhatásban van.  Jelesül, a nyelv határozza meg, miként gondolkodunk (Babilon). A nyelv él. Valamikor megszületett, tehát van kezdete, és ha kezdete van, akkor vége is kell, legyen. Jelen írás a kezdetekre ad egy lehetséges, nem átfogó, inkább elgondolkodtató magyarázatot.

Az emberiség az írás és a beszéd  tudományát (együtt: a nyelv) nem készen kapta, nem egy veleszületett képesség, hanem megtanulta a természettől, utánozva azt. Az írás és a beszéd így keletkezett. Egy időben! Az írás egyidős a hang-kommunikációval (=beszéd). És az írás alatt a képírást illik itt érteni.

Vajon miket utánozhattak az eleink, ami elvezette őket hosszú évezredeken át a fejlettnek mondható írásig és beszédig? Nem feltételezhetjük, hogy az ember önkényesen rendelt hangokat bizonyos grafikai alakzatokhoz, képekhez. Ennek keresztül vitele a társadalmon ma is nagyon nehéz lenne, majdhogynem lehetetlen, hát még abban a korban, amikor nem volt tömegkommunikáció. A hang és kép párosítását az ember készen kapta a természettől. Egyszerűen látott és hallott valamit egyszerre és egy időben, amit könnyűszerrel a homokba tudott rajzolni az ujjával (majd később a barlang falára festékkel) és aminek hangját fejlett hangképző szervével könnyedén utánozta. (Az ember hangképző szerve ma is a legfejlettebb/összetettebb az összes élőlények közül!)

Bonyolult, ugye?

Vegyük például az egyik legegyszerűbb alakzatot: a kört. Kézenfekvő, hogy kört használunk, kört rajzolunk, és K-R –t mondunk, mert ma ez már a tanult dolgok közé tartozik. Ám a vadászó/gyűjtögető ős-rokon nem rajzolgatott csupán kedvtelésből köröket a homokba. Hol is láthatott szabályos kört a természetben? Mi volt a célja ezzel? Gondolkozzunk csak el ezen, és már nem is olyan egyszerű a kérdés. A dolog tovább bonyolódik, ha a kérdést úgy tesszük fel, hol látott kört, amihez hangot is hozzá tudott kapcsolni? Ezzel már a Napot kizártuk – ha valaki arra gondolt volna. A mai, városban nevelkedett ember és nyelvész erre nehezen fog választ találni, de szerencsére a nyelv nem városban született.

A megfejtésnek egyszerűnek kell lennie, mert eleink nem jártak mai értelemben vett iskolába. Az ő iskolájukat úgy hívták: tavak, erdők, hegyek, rétek. Mindegyikük járt a természetben, ahol ugyanazokat az eseményeket látták és hallották, ma úgy mondanánk: élményközösségben éltek. (Ez ma is így van, ám ezt az élményközösséget az egyre globalizálódó iskolarendszer és tömegkommunikáció tartja egyben.) Nagy valószínűséggel fontos lehetett eleinknek az a valami, amit körrel jelöltek (mind hangban és alakzatban), ezért feltételezhetjük, hogy mindennapi tevékenységükkel, a vadászattal és gyűjtögetéssel lehetett összefüggésben. Feleslegesen beszélni csak manapság vált divatossá.

Szóval hol fordul elő a szabályos kör a természetben, amihez hang is köthető?

Dobjunk egy kavicsot egy sima tó vizébe. Mit látunk?

Ám de hol köthető ehhez a jelenséghez hang illetve olyan helyzet, ami a vadászattal kapcsolatos? Vajon mit lát a gólya, ha későn ér oda a zsákmányához? Ezeket a köröket, mert a béka a vízbe menekült.  A vadász becserkészi a hangot, ám mire odaér, csak a köröket látjuk a vízen fodrozódni ott, ahol a korábban a béka kuruttyolt. Minden vadász osztozott ebben az élményben.  Az üres kézzel hazatérő vadászcsemete, mit mondott, amikor hazatért? KR-KR és a levegőbe rajzolt egy kört. Ebből mindenki tudta, hogy mire vadászott és milyen eredménnyel… (Kuruttyoló békák és körök a youtube-on itt.)

Valami hasonló lehetett a nyelv születésének a pillanata, hisz a leghosszabb utazás is egyetlen apró lépéssel kezdődik.