Tudósítás a jövőből

- Női társadalmak emléke.

Maya a következőt mesélte Sárkányölőnek falujukról:

A rengeteg mélyén rejtőzött Tündérország. Tündérország sok apró falu közösségéből állt, amelyet az erdő kötött össze. A falvak apró kis tisztáson feküdtek, gyakran patak vagy erdei tó partján. A falvak lakói vígan éltek, hisz a patak és az erdő bőven ellátta őket élelemmel. Begyűjtötték az idénynek megfelelő termést, kifogták a ficánkoló, csapdába ejtett halakat, sőt még vadásztak is. A falvak gyakran kereskedtek egymással. Amiből az egyiknek sok volt, azt elcserélték arra, amiből a másiknak volt sok. Gyakran telepítettek füge, alma és cseresznyefa-ültetvényeket. A csillagos égbolt volt a naptáruk, a nap az órájuk, és az ősanya a teremtőik. A vizet és a fát mélyen tisztelték, hisz ezek adták a legfontosabb táplálékukat.  Úgy gondolták, hogy valamikor ők is a vízben éltek. A falvak lakosságát anyák, nők és gyerekek alkották. A fiúgyermekek, miután felnőttek, az erdőben kóboroltak szabadon, ott éltek, túléltek és pusztultak. Az anyák ritkán tanították beszélni a fiú gyermekeiket, hisz a tudás hordozója a beszéd volt, és az nem hagyhatta el a falu határait. Az írást nem ismerték, a jeleket igen. A férfiak sót bányásztak, kergették a vadakat, vadászgattak, faszenet készítettek. Ősszel aztán a nők célba vették őket, és buja bájjal falvaikba, nem ritkán kieső lakatlan tisztásokra csábítgatták őket, ahol aztán hódoltak a fajfenntartás oltárán. A jó vadászokat, halászokat, a sóbányászokat, és a sok prémet szerzőket befogadták télire. A hasznavehetetleneket agyonütötték vagy elűzték. A férfiak gyakran kegyetlenül és aljas módon versengtek egymással az erdőben, hogy minél jobb helyre befogadják őket. Ám a nők között is volt versengés. Akik soványak voltak, vagy nem voltak elég teherbírásúak, és nem tudták kivenni részüket a halászatból vagy az erdőben található javak begyűjtéséből, azokat elűzték vagy fához kötötték, és medvékkel tépették szét. Ám az emberi gyarlóság, irigység és féltékenyég is elűzött jó néhány egyébként nagyon is tehetséges lányt a falvakból. Ezek a nők magányosan kóboroltak az erdőben, ahol gyakran éhen vesztek.

Történt egyszer, hogy ilyen kivert nő, Fehér, összetalálkozott egy magányos férfival (a férfiaknak nem volt nevük, csak gyerekkorukig). Mindkettőjük tele volt élni akarással, de nem volt számukra hely Tündérországban. Északra húzódtak, ahol az első telet egy barlangban szerencsésen átvészelték. A férfi jó vadásznak bizonyult, rengeteg prémet szerzett. A nő, aki egyébként kitűnően ismerte az erdőt és virágait, el is nevezte őt Cobolynak. Beszélni is megtanította. Ám tavaszra oly annyira felkopott az álluk, hogy amikor szembe találkoztak egy kölykeit nevelő farkassal az rájuk sem támadott. Ellenben a férfi fejébe vette, hogy az egyik farkaskölyköt elkapja, megnyúzza és megeszik íztelen húsát. Sokáig követték a családot, miközben ismeretlen helyekre tévedtek, és végül eljutottak az erdő szélén egy tisztásra. Coboly és Fehér nem merték elhagyni az erdőt, inkább megvárták, hogy a farkasok visszatérjenek. Nézték, ahogy azok messze futnak, és eltűnnek egy domb mögött. Míg várakoztak, Fehér ismerkedett a mező növényeivel, kóstolni nem merte egyiket sem. S már, amikor halálukon voltak a farkasok visszatértek.

(folyt. köv.)