Tudósítás a jövőből

A nyelvészeknek szeretettel.

Már túl voltunk az egyszerű vadászó, gyűjtögető életmódon. Volt kiknek többet, volt kiknek kevesebbet sikerült összegyűjteni. Közösségek, éltek, délen és északon. Tudtuk, hogy a só fontos életelem, s voltak népek, amelyek nehezebben jutottak hozzá.

Sztyeppei népeknél, akik a végtelen pusztába terjesztették ki életterüket, gyakran előfordult, hogy sóbányáktól messze kellett elkísérni barmaikat és marháikat. Ilyenkor sót vittek magukkal, vagy sót váltottak ki rokon népek telepeinél. Ehhez kellett egy pontos és megbízható sómérték, avagy súlymérték.

Kéznél volt egy sárga, nehézsúlyú, de könnyen megmunkálható, nem rozsdásodó és nem kopó fém. Ez lett az arány a só kimérésében. A só ára, az arany súlya. Az arany annyi sót ért, amennyit a mérleg másik serpenyőjébe kellett tenni, hogy a mérleg két mutatója találkozzon, avagy összeérjen. Az arányt mérő aranyból kis egységeket vertek, ki-ki a magáét. Törzsek így kereskedtek egymással az aranyérmeik által, hisz volt bizalom, volt fedezet. Arany fedezete a súlya volt sóban. Az angol font, még máig emlékszik erre a súlyfedezetre. Volt sóhivatal majd lett mérleghivatal. A pénz szó a latin penso és pendere szavakon át tükrözi a súlymérték összefüggést.

Fellendült a kereskedelem, már nemcsak sót adtak-vedtek, hanem mindenféle hordozható portékát. Megjelent a fedezetlen arany, és kiapadhatatlan pénzforrás lett az aranybánya, csakúgy mint korábban az sóbánya.
Jöttek, mentek az érmék. Volt amit gurulósnak hivtak (tömören garasnak), volt a tallér, amit a tallonban lehetett hagyni. A pénzváltónál aszTALonban, amikor egy vándor új helyre érkezett, hogy legyen helyi pénze. Hisz a bankok asztalok voltak.  A bank szó is erre emlékeztet (lásd bench).

Aztán pénzt nyomtatni kezdték és fedezete az arany lett. Majd a GDP, majd…