Kezdetben vala a folyamat.

Az élet kialakulásának alapvető gondolata, hogy a dolgok a kicsitől haladtak a nagy felé illetve az egyszerűtől a bonyolult felé. Ám tisztában kell azzal lennünk, hogy ez egy berögzült, öröklött tudásminta (gondolkodás). A jelenkori emberi tevékenyég nagy része e mintát követi: először lesz a tégla, aztán lesz a ház. Először a liszt, majd a kenyér. Vagy a jól ismert vegyipari fogalom: méretnövelés. Ezen minta lett aztán rávetítve az életről felhalmozott ismereteinkre, ami azt jelenti, hogy ismereteinket e minta mentén szerveztük tudássá. Ugyanakkor ez a tudás egyelőre nem tett minket képessé, hogy megértsük az életet, illetve annak kialakulását. Tehát vagy az ismereteink nem elegek (ezt halljuk 150 éve), vagy a tudás rossz, azaz ismereteink rosszul vannak összeillesztve. Ám összeilleszthetőek-e ismereteink másképpen?

A darwinizmus tény. A dolgok valahogy egy tőről fakadtak, és differenciálódtak. Az is tény, hogy minden jelenleg megfigyelhető biológiai lény sejtekből van felépítve, tehát ez az élet alapköve, vagy téglája. Ebből fakadóan ennek kellett kialakulnia legkorábban. Na, ez viszont már egy következtetés, és a tudomány ebből indítja minden jelenkori evolúciós elméletét. Köztudott, hogy egy állítás nem lehet igazabb, mint kiindulási feltevése (premissza).

Vessük el a „kezdetben vala a parányi sejt” gondolatát és mondjuk épp az ellenkezőjét (matematikában bevett bizonyítási eljárás). Mondjuk azt, hogy kezdetben volt egy óriás sejt. És hogy elkerüljük az ezzel járó képzavart, fogjuk fel Földünk felszínét úgy, mint óriási vegyi üzemet, ahol medrek, (lég)áramlatok, tavak, barlangok a vezetékek és tárolók, illetve a zuhatagok, örvények,  robbanások és kitörések a reaktorok. Kémiai és biokémiai szempontból egy anyagcsere rendszert vízionizáltunk, és igazából eddigi ismereteink bőven elegek, hogy ezt így elképzeljük. Ezek az anyagcsere folyamatok fokozatosan alakítják a Földet: barlangok omlanak össze, földrészek ütköznek, hegyek robbannak fel.  A reakciók/folyamatok újabb és újabb erőforrásra tartanak igényt, ám az erőforrások egyre jobban szétszóródnak, aprózódnak (az entrópia nő!), ahogy a Föld felszíne változik. Ezért a folyamatok kénytelenek szintén aprózódni, méretet csökkenteni, mígnem elérik jelenleg ismert sejtszintű osztottságukat. Ha így gondolkodunk, akkor szinte készen kapunk egy matematikai modellt is az evolúcióhoz: fraktálok keletkezése. Hisz minden fraktál modell nagyból megy a kicsi felé, és nem fordítva. Kezdetben vala a nagy tűz, majd ahogy fogy az erőforrás (tüzelő), marad a szétszóródott parázs (angolul: ember).

Vegyünk számba, mit „veszítünk”, ha ezt így gondoljuk? Jó hír, hogy semmit: biokémai és élettani szempontból minden eddigi biztos alapon álló ismeretünk továbbra is fennáll. Az evolúció nagy lépései is igazak maradnak, talán csak éppen más sorrendben és kontextusban. „Kezdetben vala a sejt” helyett csak azt kell mondanunk, hogy a jelenleg ismert sejtek (legyen az összetett organizmus része vagy egysejtű papucsállatka) párhuzamosan alakultak ki az anyagcsere folyamatok folyamatos méretcsökkentése során. Tehát kezdetben vala a folyamat. A méretcsökkentést pedig akár úgy is mondhatjuk, mint folyamatos adaptálódás a változó és aprózódó erőforrás-készletekhez. A párhuzamosságot meg talán semmi sem mutatja jobban, mint a jelenleg egyre terjedő ismeretünk a horizontális géntranszferről, ami sorra töri össze a genetika által kőbevésett,lineáris, monofiletikus rendszerezéseket.

Végezetül, térjünk vissza a téglára. Nézzünk mélyen az általános iskolai könyvek ismeretanyagába és vegyük észre, hogy kezdetben nem a tégla volt, hanem a barlang. Ez a barlang megszült egy koncepciót (itt igény és megoldás együtt), és ehhez a koncepcióhoz méretcsökkentés során alakult ki a tégla. Tégla csak az építkezés kezdete (biológiailag a reprodukció kezdete), és nem a ház evolúciójáé.

Helló!

ELA tanítása: amikor elemzünk, akkor mindig Bohr által is már leírt komplementaritás mentén kell haladnunk. Komplementaritás magyarul nem kiegészülés, hanem helyes igét használva: összeillőség, illesztés. Ismereteink rendszerezésénél, mindig úgy válasszunk mintát (analógiát), hogy az illeszkedés (komplementaritás) maximális legyen.