- Egy hibás elméletben az a legrosszabb, hogy nem engedi megtalálni a helyeset.

Panavak esszéjének befejező része következik. Ezt az esszét egy 2030-ban előadott anyag alapján írta. Az esszéje a tudomány küldetéséről illetve a helyes gondolkodásról szól, és itt írt először az időutazásról és a földönkívüliekről.

"Az időutazás lehetséges, és egy egészen egyszerű fizikai utazással megvalósítható. A galaxison belül kell csupán átruccanni valamelyik szomszédos Naprendszerbe attól függően milyen távolra szeretnénk utazni. Ahhoz, hogy ezt megértsük meg kell változtatnunk a kozmoszról és a világkeletkezéséről szóló maszatos elképzeléseinket.

A tudomány történetének nagy forradalmai mindig akkor voltak, amikor valamilyen hitre épülő állítás összeomlott. Kopernikusz 1543-ban bebizonyította, hogy a Föld a Nap körül kering, és ezzel kirántotta a szőnyeget a tudományt addig uraló és Föld központúságot hirdető vatikáni egyház alól, amely hatalmát Európa napimádó őseinek eltiprásával alapozta meg. Megfontolandó tanulsága a történetnek, hogy az igazság legyőzhetetlen! Azonban a történelem ismétli önmagát.

A megfoghatatlant 1930-as évektől nem papok magyarázták, hanem elméleti fizikusok és matematikusok. A középkorban az egyház ékelte be magát ember és az Isten közé, az újkorban az elméleti tudósok tették ugyanezt. Az ő egyenleteik ugyan olyan olvashatatlanok voltak az egyszerű ember számára, mint a biblia a középkori írástudatlan jobbágy számára. A tudomány egyre inkább dogmatikus lett, akárcsak a vatikáni egyház.

A nagy elmélkedés közepette tudósaink megfeledkeztek a valóságról. Az atomok nem tudnak integrálni, az idegsejtek nem deriválnak, a DNS nem tudja, mi az a Gauss görbe. Kérdéseinkre a kézenfekvő válaszok körülöttünk voltak, csupán nem volt „agyunk” hozzá, hogy felfogjuk. A „teremtő” fejével, helyesen gondolkodva azonban minden kiviláglik.

Az egyik legnagyobb tudományos dogma az Ősrobbanás volt, amit ma (2030) csupán egy tudománytörténeti epizódként jegyeznek (akár az emberközpontú világ elméletét). Hasonló a helyzet az őt megihlető általános relativitáselmélettel, ami egyszerűen meg sem próbált a valóssággal foglalkozni. Az ilyen elméletekbe kapaszkodva soha nem tudtuk volna megérteni az igazságot. Einstein a valóság leírására kitalált derékszögű koordináta rendszert hajlítgatta és módosítgatta, hogy aztán így megmagyarázza a gravitációt. Tudjuk, hogy minden levezetés annyira helyes, mint amennyire a kiinduló állítása igaz. A derékszögű (Descartes féle) rendszer rossz, hisz feltételezte az egyenest. Einstein kiváló megérzéseit rossz alapokból akarta levezetni.

Vitathatatlan, hogy az Ősrobbanás elmélete tartalmazott igazságokat, ám egy rossz felfogással nem az a baj, hogy helytelen, hanem hogy nem engedi a jót megtalálni. A kezdeti helytelen megközelítés folyamatos fantáziálásra kényszerítette a tudósokat. Így születtek meg a téridő, a szingularitás, a sötét anyag és sötét energia papírszagú elméletei. Akárcsak a középkori papok, mindig mindent a nem létezővel akartak magyarázni. Ma már nem „kaszás emberként” képzelgünk a halálról, ugye, barátaim? Hanem fekete lyukként! Merjünk hangosan nevetni!

Kitalálták a galaxisok közepén csücsülő fekete lyukakat, ami gonosz módon elnyeli a közelében lévő tömeget. Ám mikor végre felnéztünk a kockás füzetből az égre, akkor a Hubble teleszkóp pont az ellenkezőjét mutatta nekünk. A galaxis közepén csillagok születnek, és ezeket bizony semmi nem nyeli el (pedig állítólag ott egy szupermasszív fekete lyuknak kell lennie).

A csillagok a galaxisok közepén megszületnek, kiperdülnek onnan, hűlni kezdenek és elkezdődik a forró plazma anyagba rendeződése. Először hidrogén és hélium, majd így szépen végig a periódusos rendszeren. Kialakulnak a Naprendszerek, a bolygók és holdak. Azonos galaxisról lévén szó a fejlődést befolyásoló környezet mindegyik újonnan született csillagrendszer esetében azonos. Tudósok tudják, hogy a reprodukálhatóság feltételei az azonos kiindulópont és azonos környezet. Ez a Tejút rendszerben adott. Tehát a Földhöz hasonló bolygók reprodukálódhatnak. És teszik ezt igen jó eséllyel.

Gondoljunk egy olyan kísérletre, ahol ugyanabból a hüvelyből való borsószemet ültetnek el tíznapos különbségekkel. Mindegyiket egy speciális dobozban, jól izolálva a külvilágtól növesztik. A környezeti hatást a dobozban egy rögzített „időjárás program” szabályozza, ami természetesen ugyanaz mindegyik borsó esetén. Ebben a kísérletben borsószemek növekedési üteme 10 napos eltéréssel egyezni fog.

Az időutazás tehát semmi más, mint térbeli utazás. Átsétálunk az egyik borsószemről a másikra. Minél távolabbra akarunk utazni az időben, annál távolabbra kell menni a térben. A galaxisok karja mentén haladva nagyon nagy sebességgel kell utazni, hogy eredményes legyen. Így is, mire megérkeznünk a célállomásra, megvénülünk, és csupán ehhez az állapothoz képest leszünk időben korábban.

Időutazásnak akkor van értelme, ha az úthoz szükséges idő rövidebb, mint az időbeni távolság, ahova menni akarunk. Ehhez vagy nagyon nagy sebességgel kell tudni utazni, vagy találni kell egy rövidebb utat. Ilyen rövidebb út lehet, ha sugár irányba haladunk. Ez a megoldás annyiban limitált, hogy csak bizonyos (nagyon nagy) időegységeket tudunk ugrani. Könnyen meglehet, hogy hamarabb látogatunk el a dinoszauruszokhoz, mint Pilátushoz.

Mindezek után egy kérdés maradt: kik a földönkívüliek? A válasz egyszerű: saját magunk időben eltolt változatai, akár csak a borsószemek. Ezt hívjuk az azonosság elvének, ami röviden annyit jelent, hogy azonos kiindulópontból (Tejút rendszer közepe) azonos környezetben (Galaxisunk spirál karja) azonos evolúciós út következik.

Zárógondolat: Ha én most úgy határozok, hogy beülök egy űrhajóba és elindulok, hogy utazzak egy percet visszafelé az időben (feltételezzük, hogy van ilyen nagy sebességű űrhajó), akkor az azonosság törvénye alapján Önök azt fogják látni, hogy egy perccel a kilövés előtt egy idős ember érkezik, aki azt állítja, a jövőből érkezett. Az idős ember én leszek annyival öregebben, amennyi időt az utazás vett igénybe."