Tudósítás a jövőből

- Limonádé elmélet 2. Keressük a gyökereket…

Valaha is elgondolkoztunk azon, hogy az ősközösségben élő elődeink között, hogyan alakultak ki az első uralkodó családok? Hogyan lehetséges az, hogy az egyiptomi fáraók Istentől származtatták magukat, de úgy általában a császárok és királyok Isten leszármazottai voltak? Az emberek pedig hitték ezt teljes meggyőződéssel.

Első, csípőből jövő válaszunk az, hogy az emberfalkákban ez erősebbik hím lett a vezér, és az azt mondott magáról a másiknak, amit akart. Ám ettől még nem fog valaki az Istentől származni. Nem is beszélve arról, hogy a korabeli mini-társadalmak matriarchális (értsd nő központú) közösségek voltak. Az, hogy melyik férfi mennyire erősen vágta fejbe a másikat, az egész egyszerűen nem számított. Két dologra kell választ kapnunk:

1.    Milyen előny lehetett a birtokában annak, akit mások leigázni nem tudtak?
2.    Mitől nézték őket valamiféle természetfeletti hatalommal megáldottaknak?

Gyanítható, hogy a két kérdésre ugyanaz ad majd választ.

Minden csapatnak a vezetője rendelkezik egy különleges képességgel. Mi lehetett ez a képesség a kezdetek kezdetén? Az íj használata? Az nem lehet, mert sokkal később lett feltalálva, mint az első dinasztiák kialakulása. Vagy a kőbalta? Az egyiknek volt olyanja, a másiknak meg nem? Aligha. Egy tárgy miatt még nem néznek valakit természetfelettinek. A majmok között sem Isten az, amelyik bottal veri le a fügét. Elmondhatjuk, hogy a különleges képesség nem eszközhöz köthető.

A komolyabb fegyverek feltalálása előtt, mi lehetett az a tudás, amely komoly stratégiai előnyt jelentett a birtokosának? Ha két klán összeverekedett, akkor mindenki azt ütött, akit ért. A csatákban legalapvetőbb túlélési ösztön irányította az akkori homo sapiens-t.  Képzeljünk el egy konkrét helyzetet. Ha szemből támadnak rám, akkor számít az erő vagy a kőbalta, de ha hátulról támadnak meg, akkor lehet az én kezemben szakóca a másikéban meg durung, én fekszem le hamarabb. Itt csak egyvalami jöhet a segítségemre, és az pedig a társam. Igen, ám, de ha ez a társ egy gyerek vagy egy állapotos nő, akkor hogyan tud segíteni? Verekedni nem fog. Egy dolgot tehet csak: SZÓL NEKEM! Nem ordít artikulálatlanul, nem ugrál izgatottan vagy fut el félelmében, hanem azt mondja: ugorj el, apa! 

Az egyetlen stratégiai előny a kezdetek kezdetén, ami a másik szemében természetfelettinek, megfoghatatlannak is tűnhetett, a BESZÉD képessége volt. Mai kifejezéssel élve a KOMMUNIKÁCIÓ. Katonai bevetéseknél mind a mai napig kulcsfontosságú a kommunikáció. A csodafegyverek használhatatlanok lennének hatékony kommunikáció nélkül.

A beszéd emelt ki egy vagy több családot a többi közül. Ám kommunikáció csak olyan népek között alakulhatott ki, akiknek tagjai fontosnak tartották egymást. Az egyiknek érdekében állt szólni a másiknak, ha baj volt, legyőzte a zsigerből jövő félelmet. Ez csak mellérendelő viszonyban álló tagok között alakulhatott ki, akiknél nem volt én és te, hanem csak mi. A versengő szemléletű egyedek a kezdetek kezdetén, ösztönös önzőségük miatt hátrányban voltak. Ők behódoltak, tanultak… Mert tanították őket.

A beszéd képességével egyszerre minden tapasztalat megoszthatóvá vált, a tudás sokszorozódni kezdett. Ezért már meg sem lepődünk azon, hogy minden ősi dinasztia egyben egy ősi kultúra bölcsője volt. Lásd a sumér, kínai, hindu, egyiptomi őstörténetet.

Ezzel a címben ígért gondolatot be is fejeztük, de egyvalami még ide kívánkozik. Nevezetesen, hogy bizonyos tudásszint elérése és elterjedése után a versengő szemléletű típus újból erőre kapott. A történelmet azóta írják vérrel, a beszéd azóta zavaros. Azóta nincsenek óriások...