Tudósítás a jövőből

- Kissé kódolt üzenet a jövőből.

Mi lehet az az egyszerű, de mégis átható változás, ami képes megváltoztatni az embernek egymáshoz és a környezetéhez való viszonyát? Mit fog hozni a vízöntő korszak, ami már idestova 50 éve elkezdte átszínezni az emberek gondolkodását? Az előzőekben arról volt szó, hogy ez a változás genetikai szinten – tehát testünkben és vérünkben - fog elindulni, de azt még nem tudjuk, hogy miként fog ez megjelenni a látható, tapasztalható, társadalom szintjén.

Az ember viszonyulása a környezetéhez kétféle lehet: alá/fölé rendelő, illetve mellérendelő. A két típus nem különül el élesen egymástól, ám mindig van egy, amelyik alapvetően meghatározza az ember gondolkodását és viselkedését. Jelenleg a világban az alá/fölé rendelő beállítottság az uralkodó. Hierarchiák áthatolhatatlan szövetei lepik be életünket, gyermekkorunktól erre szocializálódunk, kérdés nélkül elfogadjuk létezésüket annak ellenére, hogy nyilatkozatok és egyezmények cirádás bekezdései az ellenkezőjét rögzítik.

Az Aranykorban az emberek mellérendelő viszonyban éltek egymással, és a természettel, Emberként tekintettek önmagukra és a másikra. Most ott tartunk, hogy az ember nem emberként tekint a másikra, hanem „másikként” a humán erőforrásra. A természetet nem ellenségnek (újabban magatehetetlen, gondoskodásra szoruló betegnek), hanem otthonnak tekintették. A civilizált ember ugyan ma sem piszkít az otthonába, csupán az otthon fogalma szűkült le néhány négyzetméterre. Abban a korban az emberek nem akartak a természet FELETT uralkodni, hisz tudták, hogy egy szökőár, földrengés, tartós fagy vagy kánikula bármikor megdöntené ezt a „trónt”. Ez még mindig így van, ám mára néhány ember, a többség kárára, kevésbé érzi magát „kiszolgáltatva” a természetnek. Ez a néhány ember (itt több tízmillióról is szó lehet) a többiek hátán, vállán és fején felkapaszkodva érezheti úgy, hogy meghódította a természetet (anyaföldet). Ők alá és fölé rendelő módban szemlélik a világot.

Elemezzünk egy cseppet! Mit lát az alá és fölé rendelő szemléletmódú ember, ha felnéz? A másik piszkos valagát. Mit lát, ha lenéz? A másik tetves fejét. Mit lát, ha oldalra néz? Büdös vetélytársakat! Az egyiket sikálja, a másikon tapos, a harmadikat gáncsolja.  Ellenben mit lát a mellérendelő szemléletmódú ember, ha felnéz? A Teremtőt. Mit lát, ha lenéz? Önmagát. Mit lát, ha elnéz oldalra? Felebarátokat.

Talán ennyi szemléltetés elég ahhoz, hogy belássuk, hogy egy egyszerű személetbeli különbség milyen magatartásbeli eltéréseket eredményez. A mellérendelő segít, ha látja, egyik társa elesett. Erősíti a gyenge láncszemet, hogy ezzel fenntartsa az egységet. Az alá/fölé rendelő, ha látja, az egyik vetélytársa elbukott, akkor rátaposs, hogy ezzel magasabbra jusson. Kiiktatja a gyenge láncszemet, ami erősíti ugyan a láncot, de gyengíti az egységet. Az alá/fölé rendelőnek minden egyes pillanatban az a célja, hogy az ő valaga ugyanoda kerüljön, mint a pillanatnyilag felette állóé. Ámde ennek soha nincs vége, mert egy fokot haladva a létrán egy újabb kerek popsiba cuppan a feje, és akit eddig sikált, most azzal vetekszik, és aki eddig vetélytársa volt, most azon tapos. A célja az, hogy egyszer majd, amikor felnéz, ő is meglássa a Teremtőt, és oldalra nézve ne lásson senkit.  Ám addig sok fekáliát fog ádámcsutkája átmozgatni, és még ez sem garantálhatja, hogy eléri célját.

Miért nem? Segítségünkre jön az általános iskolás biológia. Tudjuk, hogy ugyanazt a tulajdonságot leíró gének változatai között mindig van egy domináns és egy recesszív. A recesszív gén csak és kizárólag akkor tud érvényesülni, ha mindkét kromoszómában (az anyától és az apától öröklöttben is) ezt kapjuk, hisz amíg az egyik oldalon is domináns gén van, az fog érvényesülni. Nos, szinte egészen biztosak lehetünk, hogy a mellérendelő szemléletért felelős Aranykor Kulcsa gén a domináns. Jó hír, hogy ez a gén megállíthatatlanul terjed...

Mi bizonyítja ezt? Mert vannak, akik ezt tudják! Ők azok, akik gőzerővel támogatják az emberi klónozás kifejlesztését, aminek elsődleges célja saját maguk klónozása.  Ők azok, akik maguk között házasodnak, hogy ne kerülhessen e „bomlasztó”, domináns mellérendelő gén a vérükbe, ha már egyszer kialakult a recesszív, alá/fölé rendelő gének „áldásos” többsége a famíliában. (Mert az alá/felérendelés adja a hajtóerőt a hódításhoz!) Képzeljük csak el, hogy mekkora tragédia lenne egy mellérendelő szemléletmódú leszármazott megjelenése valamelyik korunkban uralkodó (alá/fölé rendelésben szédelgő) dinasztia berkeiben? Felemelné az eddig oly sok munka árán tömeggé taposott népet! Micsoda katasztrófa lenne ez a családnak! A mellérendelőnek nem az. Emlékezzünk, mit tett a Legnagyobb Magyar.

Az alá/fölé rendelőnek szüksége van egy jó adag kiválasztottság érzésre, hogy megideologizálja a tetteit, nevezetesen mások eltaposását, a gáncsoskodást, no meg a sikálást. A mellérendelő ezzel ellentétben mit mond? Szeresd a felebarátod! (Ez a szép magyar szó, egy újabb nyelvi emlékünk az Aranykorból. Mert hisz hol van a barátink másik fele? Bennünk. A lánc erősségét az egymásba kapaszkodó, félig egymásban lévő szemek adják.)

Ám a mellérendeléshez az is hozzá tartozik, hogy az is felebarát, akik magukat nem gondolják annak, akik lenézőek a másikkal, vagy éppen felnéznek ránk. Nem szabad lenézésre lenézéssel válaszolni, vagy a felnézést elfogadni, hisz ezzel magunk is csak alá/fölé rendelőekké leszünk. Az isteni tervhez Krisztusnak szüksége volt Júdásra. Bár tudta mit fog tenni, mégis maga mellé ültette. Így, ha van népeknek Krisztusa, akkor szükségképpen kell, legyen népeknek Júdása is. Mindkettő csak a dolgát teszi. Az egyiket keresztfára szegezik, majd harmadnapra feltámad, a másiknak nem édes a csók, magát köti fel egy fára.

A népeknek Krisztusa hordozza ereiben az Aranykor Kulcsának génjét, a megváltó mellérendelést. Ám, akinek nem inge, ne vegye ezt (sem azt) magára.

(ELANI KRÉDÓ)