Tudósítás a jövőből

- Egy sisakos térítő krónikája 4.

Dolgom a tudósító dolga, és nem a regényíróé, még akkor is, ha regénybe illő dolgokról kell, néha beszámoljak. Ilyen lesz a következő történet, ami Jákobról, a sisakos térítőről szól. (2053. február 12.)
(Kapaszkodó későn jövőknek)

Nagyobb térképre váltás

Missziósi útján Jákob egy Cluj Napoca (Kolozsvár) nevű városhoz ért. A város kapuja őrizetlenül és nyitva állott, úgy tűnt már nagyon régen nem volt zárva, a társadalmon kívüliek szabadon jártak rajta ki-be. Jákob egy csoport sisaktalan „vadember” gyereket pillantott meg, akiket szüleik kísértek a városba. Követte őket, és egy missziós iskolához ért. A „vademberek” önként hozzák a gyerekeiket? – tűnődött Jákob. Az iskolában szívesen látták Jákobot, mint vándor misszionáriust. Volt ideje megjavítani a motorját, ami a legutóbbi tudósítást követően megrongálódott. (Jákob 8 távvezérelt droid-rendőrrel és a rájuk bejelentkezett on-line játékosokkal vívott hősies csatát.) A város levegője nem volt fertőző, az emberek nem hordtak maszkot, csak sisakot, ám azt sem mindenki.  A városban sétálva látta, hogy sisakos és sisaktalan emberek jól megfértek egymás mellett. Barátaik, kollégáik voltak egymásnak, sőt szemtanúja volt egy esküvőnek, ahol a vőlegény bilifejű a menyasszony pedig bőrfejű volt! A sisak miatt a legtöbb férfi és nő gyantázza a fejét. A menyasszony tehát nem olyan rég még hordta bádog arcát. – lepődött meg Jákob.

Este a sisaktalan, „vad” gyerekek sisakos kísérőkkel elhagyták a várost. Jákob követte az útjukat. Egy erdőszéli tisztás felé tartottak, ami nem lehetett messze a társadalmon kívüliek falujától. A beszélgetéseikből megtudta, hogy egy bizonyos személyt látogatnak meg, akit mindenki csak a Felnőtt-ként ismer.

A tisztásra érve az emberek egy kört formálva leültek. A kör közepén ült a Felnőtt, hosszú haj és szakáll borította arcát. Mozdulatlanul ült, maga alá húzott lábakkal. Miután az emberek elcsendesedtek, a Felnőtt szólt hozzájuk. Beszédét Jákob nem értette, de szemlátomást mindenki más igen. Jákob megtudta, hogy a Felnőtt karoli nyelven beszélt, de hamar lepisszegték, és mást nem tudott meg. Pedig szerette volna megtudni, hogy a szakállast miért hívják Felnőttnek.

Aztán a Felnőtt befejezte mondandóját, és néma csend lepte be a tisztást. A sisaktalan emberek (férfiak, asszonyok és gyermekek) becsukott szemmel révültek. A sisakosok mozdulatlanul ültek. Jákob figyelt, a sisak alatt nyitva tartotta a szemét. Az emberek furcsa, dörmögő hangot adtak ki magukból. Egy idő után Jákob unatkozni kezdett, és ha nem gondolta volna kellemetlennek, akkor felállt volna és visszament volna a városba. Ám furcsa dolog történt. Egy sisakos asszony felpattant, levette sisakját, és azt kiáltotta:
- Csaló!
Nézett a Felnőtt irányába, a kör közepe felé, de mintha nem azt látta volna, amit várt. Lassan felemelte a tekintetét, és eltátotta a száját. A nő 3-4 méterrel a Felnőtt feje felé nézett, és folytatta:
- Nem! Nem csaló. Istenem. - A bőrfejűvé vált nő összerogyott és zokogni kezdett. Sisakja kiesett a kezéből, és elgurult tőle.

Aztán egy másik sisakos pattant fel, és a jelenet megismétlődött. A sisaktalanok mozdulatlanul ültek tovább. Mire a nap a horizont alá bukott, már csak pár emberen volt sisak. Néhány perccel később Jákob volt az egyedüli, aki még a fején hordta a sisakot. Hamar rájött, hogy egy missziós iskolába került, ahol nem a sisakosok térítik a vadembereket, hanem „vadember” Felnőtt téríti a konzervfejű sisakosokat.  Jákob nem érezte a legkisebb késztetést sem, hogy megszabaduljon gépi egójától (=sisak).

A szertartásnak vége lett. A Felnőtt szemei hirtelen tágra nyíltak és egyenesen Jákobra nézett. Felpattant és elindult felé. Mozdulatai határozottak voltak, pár lépésre állt meg Jákobtól.  A Felnőtt arca ismerős volt, ám egy hátulról érkező hatalmas ütés nem engedte, hogy Jákob lefuttassa a keresőprogramot. Eszméletét vesztette.

Egy szakadék alján tért magához. Onnan küldte el jelentését. A tudósítás folytatódik…